Soha többet nem kell egyensúlyoznod az egészségtelen nyilvános WC-ék fölött. Van megoldás erre a problémára.

Bevásárlás során, utazás közben, vonaton az ember lánya addig szorongatja, ameddig csak tudja… De mit tehetünk, ha már nem bírjuk tovább, ha tényleg ki kell menni, de az illemhely kritikán aluli. Hogyan ússzuk meg úgy a procedúrát, hogy ne érjünk hozzá semmihez és ne szedjünk össze semmilyen „női” fertőzést?
Az egyik nyáron Olaszországba utaztunk a családdal. A közel 1200 km-es autós utazás során, 3 lányos anyukaként az egyik legnagyobb problémám az volt, hogy hogyan intézzük el higiénikusan a “kisdolgokat”. Az út menti benzinkutak némelyike kritikán aluli volt és ekkor még csak finoman fogalmaztam.

Az egyik benzinkút mosdójában egy amerikai hölgy érdekes rózsaszín „kütyüt” mosott el, azonnal megakadt a szemem a termék dizájnos rózsaszín dobozán. Beszélgettünk és elmondta, ez egy pisilőeszköz, amivel bármilyen körülmények között tud higiénikusan pisilni. Ez a kütyü mindig ott van a táskájában. Remek az útja, mert sehol sem érheti kellemetlen meglepetés.
Hallottam már korábban is olyan eszközről, amit a nők használhatnak ilyen célból, de itthon még sehol sem találkoztam vele. Örültem, hogy erre a problémára van megoldás, méghozzá nem is akármilyen. Hazaérve felvettem a kapcsolatot a GoGirl amerikai forgalmazójával és leszerződtem velük.

A GoGirl segítségével nem kell papírozni, fölé hajolni, és a gyereket a WC fölött egyensúlyozni.
Ez az USA-ban már egy nagyon elterjedt és elfogadott dolog, minden 2. nő használja. Nagyon igényes, nagyon nőies és diszkrét a termékdizájn.

A GoGirl orvosi szilikonból készült, tölcséres formájú. A segítségével pontosan a WC-be lehet célozni, ahogyan a férfiak is céloznak, álló helyzetben. Semmi nem megy mellé, abszolút pontos és higiénikus. Ráadásul sokszor újrahasználható (egy életre szól), éppen ezért környezetbarát termék. Használat után a tölcsér elmosható, kimosható.
Szülés előtt álló kismamáknak a kórházi csomagba szinte kötelező elem, ismerve a kórházi viszonyokat.

Hol lehet még hasznos? Hová vihetjük magunkkal?

• utazásainkhoz (vonat, autó stb),
• síeléshez,
• fesztiválokra,
• koncertekre,
• rendezvényekre,
• bevásárló körutakra,
• kórházba,
• természetjáráshoz,
• sportoláshoz stb.
• kislányos anyukáknak (gyerek 5 éves korától)

 

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás